2010. jún. 4.

Szörnyű és hihetetlen cselekedet, Úrnapján

Meggyilkolták a Török Püspöki Konferencia elnökét
június 3. 15:26

Június 3-án, csütörtökön a dél-törökországi Iszkenderunban, háza kertjében leszúrták Luigi Padovese püspököt, a Török Püspöki Konferencia elnökét, Anatólia apostoli helynökét – erősítette meg Isztambul apostoli helynöke, Louis Pelatre.


A gyilkosságot valószínűleg a püspök sofőrje, egy muzulmán férfi, A. Murat követte el, aki már több éve a főpásztor szolgálatában állt. Szemtanúk szerint a sofőrön napok óta a depresszió jelei mutatkoztak, erőszakos volt és fenyegetőzött. A püspököt a merénylet után kórházba szállították, ahol belehalt sérüléseibe.

A támadó elmenekült, de azóta elfogták, s a gyilkos fegyver is előkerült – közölte Iszkenderun kormányzója, Mehmet Celalettin Lekesiz. Szerinte a gyilkosság mögött feltehetően nem vallási vagy politikai, hanem személyes indíték húzódik. A sofőr a hírek szerint egy ideje pszichiátriai kezelés alatt állt.

Luigi Padovese 1947. március 31-én született, 1965-ben lépett be a kapucinus rendbe, 1973-ban szentelték pappá. II. János Pál pápa 2004-ben monteverdei címzetes püspökké és Anatólia apostoli helynökévé nevezte ki. Az akkori törökországi apostoli nuncius, Edmond Farhat szentelte püspökké. Padovese 2008 óta volt a Török Püspöki Konferencia elnöke.

Aktívan részt vett az ökumenikus munkában és az iszlámmal való párbeszédben, s igyekezett mindenben támogatni a törökországi keresztény közösségeket. A püspök holnap utazott volna Ciprusra, hogy találkozzon XVI. Benedek pápával. 

Szörnyű és hihetetlen cselekedet, amely mélyen elszomorít bennünket – reagált Federico Lombardi a gyilkosság hírére csütörtökön újságírók előtt.


Erdő Péter bíboros is megrendülve nyilatkozott.

Nincsenek megjegyzések: