2010. júl. 1.

Jézus Szent Vére




A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne.  (Jn 6,55-56)

Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek tesz tanúságot róla, mert a Lélek az igazság. Tehát hárman tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy. (1Jn 5.6-8)

Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett. Ha ugyanis a bakok és bikák vére meg az üsző hamva a tisztátalanokra hintve külsőleg tisztává teszi őket, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől Krisztus vére, aki az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul az Istennek, hogy az élő Istennek szolgáljunk. Ezért ő új szövetség közvetítője. (Zsid 9,12-15a) Így azonban az idők végén egyszer s mindenkorra megjelent, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. Amint az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen része, úgy Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor nem a bűn miatt jelenik meg, hanem azok üdvözítéséért, akik rá várnak. (Zsid 9,26-28)

Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág. Nagy szóval kiáltották és mondták: „Üdv Istenünknek, aki a trónon ül és a Báránynak!” Az angyalok mind a trón, a vének és a négy élőlény körül álltak, arcra borultak a trón előtt, és imádták az Istent, mondván: „Amen, áldás, dicsőség, bölcsesség, hála, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek örökkön-örökké! Amen.” Ekkor a vének közül az egyik megszólított. Azt kérdezte tőlem: „Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?” Így válaszoltam: „Te tudod, uram.” „Ezek a nagy szorongatásból jöttek - magyarázta meg -, ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében. Ezért állnak Isten trónja előtt, s éjjel-nappal szolgálnak neki a templomában. A trónon ülő közöttük lakozik. (Jel 7,9-15)

Ti nem kézzel tapintható hegyhez, lobogó tűzhöz, sötét felhőhöz, forgószélhez, harsonazengéshez vagy mennydörgő szózathoz járultatok, amelynek hallatára könyörögni kezdtek, hogy ez a hang ne szóljon tovább hozzájuk, mert nem tudták elviselni a parancsot: „Még ha állat ér is a hegyhez, meg kell kövezni.” A látvány annyira rettenetes volt, hogy még Mózes is ezt mondta: „Félelem és rettegés fog el.” Nem, ti Sion hegyéhez járultatok, az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, az angyalok ezreihez, az égben számon tartott elsőszülöttek ünnepi sokadalmához és gyülekezetéhez, mindnyájunk bírájához, az Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, a ránk hulló vérhez, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé. (Zsid 12,18-24)

Jézus Szent Vérének litániája megtalálható a Hagioszon.

Jézus Szent Vérének rózsafüzére
A rózsafüzér 7-szer 7 fekete szemet tartalmaz, a hetedek között egy-egy érem található.
Bevezetés:
Hiszekegy... Miatyánk... Üdvözlégy (3-szor)...
Üdvözlégy titkok:
1. akinek Szent Vére értünk kiserkedt.
2. akinek Szent Vére értünk elfolyt.
3. akinek Szent Vére értünk kiömlött.

Hetedek: 
Miatyánk... Üdvözlégy (7-szer)... Dicsőség...
Üdvözlégy titkok:
1. akinek Szent Vére a körülmetéléskor kiserkedt.
2. akinek Szent Vére az elfogattatás éjszakáján a kínzások következtében kiserkedt.
3. akinek Szent Vére a megostorozáskor kifolyt.
4. akinek Szent Vére a tövissel való megkoronázáskor kifolyt.
5. akinek Szent Vére a kereszt hordozásakor vállsebéből kifolyt.
6. akinek Szent Vére a keresztre szegezéskor a földre ömlött.
7. akinek Szent Vére Szívének átdöfésekor a földre ömlött.

Befejezés: Könyörögjünk! Szűzanyánk! A Szent Vér Anyja! Vegyél körbe minket Szent Fiad Vérével, építs védőfalat Szent Fiad Véréből körénk, hogy ezen a Szent Falon ne tudjon áthatolni a gonosz semmiféle támadása. Szent Fiad Vére óvjon, védjen, őrizzen a jobb idők érkezéséig. Amen.


Nincsenek megjegyzések: