2011. aug. 17.

A csodatevő Szent Filoména [5]

Az el nem fogyó olaj
      Egy nagyon szegény varrólány, Rafaela, egyedül nevelte kisebb húgait, amióta anyjuk is meghalt.
      Egy napon erős fajdalmai keletkeztek és nem tudott felkelni ágyából. Kétségbe volt esve, hogy nem tudja megkeresni a megélhetésükhöz szükséges pénzt, és forró imában fordult Filoménához segítségéért. Éjjel álmában meghalt anyja jelent meg, aki azt mondta, vigyen egy olajlampát ahhoz a Filoména-képhez, amelyet itt, Kastelvere-ben nemrég állitottak fel, de ne hagyja kifogyni az olajat a lámpából a következő szombat estig. A lány reggelre kissé jobban lett, megvette az olajat és bevitte a lámpát a templomba. Este újra elment a Filoména-képhez és megrémülve látta, hogy az olaj, amit vett, majdnem teljesen elfogyott, a lámpa éppen csak pislákolt. Fohászkodni kezdett a kis Szenthez, kérvén, hogy segítsen rajta, hiszen összesen annyi nélkülözhető pénze volt, amennyiért az olajat vette, többre nem telik, ne engedje kialudni a lámpát, s ezzel az ő reménységét a teljes gyógyulásra. Másnap este újra elment a képhez és már messziről látta, hogy a lámpa teljes fényében lobog. Közelebb menve észlelte, hogy az színültig tele van olajjal és hálatelt szívvel mondta el imáit.
      Szombat estig minden nap elment a templomba s az olaj nem hogy elfogyott volna, de szintje egészen magas volt, annyira, hogy egy cseppet sem fért volna el több a lámpában... Szombat este, amikor a lámpa még mindig árasztotta fényét, a varrólány bemerészkedett a káplánhoz a sekrestyébe és elmondta, hogy mi történt. Azt is közölte, hogy fájdalmai elmúltak és teljesen egészségesnek érzi magát.
      A káplán megköszönte a leány látogatását és a hallottakat bevezette egy könyvbe, amit akkor kezdtek el vezetni, amikor egy hívő elhozta Filoména-képet azzal, hogy figyeljék és jegyezzék le a csodákat, amelyeket majd tapasztalnak.
      A könyvben nem ez volt az első bejegyzés, a káplán így szólt: „Bármilyen kicsiny csoda volt ez és nem látványosan megrendítő, mégis van valami hihetetlenül megnyugtató abban, hogy Szent Filoména mindenkire odafigyel, aki hozzá fordul, és nemcsak azzal törődik, hogy a fájdalmat megszüntesse és a beteget meggyógyítsa, hanem arra is vigyáz, hogy az illető betarthassa azt, amit felajánl, még akkor is, ha ez olyan apróság, mint egy olajlámpa fénye.”

____________________________________

Illusztráció:
http://www.philomena.us/include_sanctuary_photos.asp

Forrás:


Nincsenek megjegyzések: