2011. aug. 23.

Szent Filoména Magyarországon

      Az évek elteltével egyre több híve támadt Filoménának, neve Magyarországon is ismert lett, a számtalan reménytelennek tűnő beteg gyógyulása, a fohászok meghallgatása, a „Fordulj Filoménához” tanácsa valóságos támasznak tűnt. A Filoménáról készült festmények - főleg Feszty Masa művészetével - egyre több templomban tűntek fel. Váratlan módon azonban az 1969-es évben, ezek a gyönyörű művek, hol egyik, hol másik templomból tűntek el.
      Filoména hívei nyugtalanságukban folyosókon, eldugott helyeken keresték a festményeket, de sajnos hiába. Ahogy később kiderült, egy elhibázott 1961-es bürokratikus intézkedés Európa keleti felén és a vasfüggöny mögötti országokban a megfélemlített egyházakban sürgősen kitörölték Szent Filoménát az egyházi naptárból. Azt hogy hívei mit éreztek erről nincs mit mondani. Ugyanakkor az európai országok és Amerika, Japán és Kína, nemcsak elterjesztette tiszteletét, de ápolta is. Sőt egy misszionárius a Hawaii szigetre érkezve Filoména oltárt fedezett fel egy katolikus kápolnában.
      Azóta sok minden megváltozott és Szent Filoména tisztelete nagyobb, mint valaha. S talán a legmeghatóbb, hogy az Egyház zarándokainak évi világutazásai között ott olvasható: „Látogatás Szent Filoména ereklyetartó üvegszekrényéhez - Mugnano del Cardinale-ba.”

      Kicsoda Feszty Masa? Egész Magyarországon közismert Feszty Arpádnak a „Magyarok bejövetele” című körképe. Ennek a híres óriásfestmény alkotójának a gyermeke Feszty Masa.

XVI. Gergely pápa által jóváhagyott Szent Filoména-ima:
      
      Szent Filoména: Te, aki a vértanúhalált választottad egy olyan időben, amikor a pogányság még a hatalom ura volt, és sok évszázados ismeretlenség után újra éledtél, hogy segíts a hozzád fordulókon, Te nem vétetlenül hatsz éppen ebben a mai századunkban, amelyben az emberi értelmet istenítik, és az ősi hit Krisztusban, és az Egyházban oly sok emberben kialudt. A Te csodáid amelyektől hangos a világ, remélhetőleg újra felkeltik az emberekben az elaludt hitet, reményt és szeretetet, hogy észrevegyék, az emberi értelem ugyanúgy a Teremtő műve, mint a Te természetfeletti csodáid, amelyeket az Ő nevében viszel véghez. Amen.

A címlapon látható kép a balatonszemesi római katolikus templomban található.

____________________________________

Forrás:










Vianney Szent János, az Ars-i plébános (1786. május 8 - 1859. augusztus 4) által írt litánia Szent Filoména tiszteletére:


Nincsenek megjegyzések: