2011. szept. 14.

Szent Kereszt Felmagasztalása

Boldog Suso (Seuse) Henrik  párbeszéde az Örök Bölcsességgel: 

Miként juthat a keresztfa alatt a lélek szívből jövő bűnbánatra és szelíd bocsánatra

A Szolga:
      Ó jaj, elveszítettem
      választott drága kincsem,
      egyetlen édes hívem!
      Meghasad gyönge szívem.
      Ó jaj, mit tettem én!
     Elveszítettem
      magam, jaj, mindörökre,
      s a mennyet mindörökre!
      (...)
      Elhagytam egyetlen szerelmem,
      a világ is elhagy engem.
      Ó gyászos óra, mit tettem én,
      ó jaj, nincs remény.
      Itt vagyok immár, tekintsetek rám! Nézzetek, őszi kikericsek, piros rózsák, fehér liliomok, íme: száraz tövis vagyok! Hervad, pusztul a virág, ha letépi a világ! Így kell nekem már élve meghalnom, virágként hullnom, vénülnöm ifjan, senyvednem kínban. (...) Ó bűn, hová juttattál? Jaj annak, hamis világ, aki szolgádul szegődik. Íme, nekem is jutalmul azt adod, hogy magamnak s másoknak örök terhére vagyok. (...) Ó jaj, miért születtem én? Mi marad más nekem, mint hogy magamat a kétségbeesés szakadékába vetem?

Az Örök Bölcsesség:
      Hagyd el a kétségbeesést! Hisz éretted s minden bűnösért vagyok itt e világban, hogy mennyei Atyámhoz visszavigyelek - hogy mindent fölülmúló örömmel s tisztasággal fölékesítselek. A Szolga: Ó jaj, ki szólít ily édesen halott, megvetett lelkem mélyén? Az Örök Bölcsesség: Hát nem ismersz? Ilyen sötét szakadékba zuhantál? Vagy szíved elalélt nagy bánatában? Szeretett gyermekem, én vagyok az, a gyöngéd, irgalmas bölcsesség, aki könyörületem mélységeit kitártam - mélységes mélyeimet, melyeknek titka még a szentek előtt is rejtve marad -, hogy jósága visszafogadjon téged, s minden bűnbánó szívet. Én vagyok az édes Bölcsesség, aki szegény és nyomorult lettem éretted, hogy igaz méltóságodhoz visszavezesselek; én viseltem a keserű halált, hogy új életet adjak neked. Itt állok előtted, szeretetemben sápadtan, véremben ázva, úgy, ahogy a kereszt magas ágán függtem, közted és Atyám szigorú arca között. Itt állok előtted, a testvéred vagyok; itt állok, íme a hitvesed vagyok. Mintha mi sem történt volna, elfeledek mindent, amit ellenem tettél, ha visszatérsz hozzám, s megmaradsz mellettem. Mosd meg hát magad szeretetben kiontott piros véremben, emeld föl fejedet, nyisd ki szemeidet, légy bátor és erős! Húzd e jegygyűrűt az ujjadra az engesztelődés jeléül, öltsd magadra legszebb ruhádat, húzd föl sarudat, és fogadd el, hogy immár örökkön a jegyesemnek mondjalak.
      Lásd, keserves kínban nyertelek el; s ha az egész világ lángtenger volna, közepén egy marék kanóc, az se lenne hajlamosabb lángra lobbanni, mint amennyire én vagyok hajlamos visszafogadni a megtérő bűnöst irgalmam végtelen mélyeibe.

A Szolga:
      Ó jaj, Atyám, ó jaj, testvérem, ó jaj, szívem megörvendeztetője, hát csakugyan kész vagy megbocsátani méltatlan, bűnös lelkemnek? Ó kegyelem, ó kifürkészhetetlen irgalom! Lábad elé borulok, mennyei Atyám, s szívem mélyéből hálát adok neked. Kérlek, tekintsd szerelmes egyszülött Fiadat, akit szeretetedben keserű halálra adtál, s felejtsd el minden gonosz tettemet! Emlékezz, mennyei Atyám, hogy egykor azt mondtad s ígérted Noénak: „Szivárvány ívét helyezem a felhőkbe, az lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között”.[1] Nézd Őt, szerető, jóságos Atyám, miként függ kínban megfeszítve - csontjait és bordáit megszámlálhatom! Nézd egyszülött Fiadat, miként vált színe vörösre, sárgára, zöldre - nagy-nagy szeretete jeléül! Nézd ím, mennyei Atyám, nézd szeretett Gyermekedet: mint feszül a kereszten keze, lába és karja a gyötrelmek között! Nézd Őt: megkínzott teste vértől rózsavörös - s felejtsd el haragodat irántam! Hisz mi másért mondanának az irgalom Atyjának, ha nem azért, hogy megbocsáss? Annak neveznek, mert Őt adtad oda, aki a legkedvesebb neked. S kinek? A bűnösöknek. Az enyém Ő, Uram - a miénk egészen! Kiterjesztett karjait fonom a nyakam köré: ölelje magához lelkemet, szívem legmélyebb mélyét, hogy el ne váljak tőle többé, se élve se holtan. Őt tekintsd hát és tiszteld meg bennem, s bocsásd meg kegyesen, hogy megharagítottalak. Inkább vállalnám a halált, sem mint hogy Téged még egyszer ily súlyosan megbántsalak. Mert bármi szenvedés és megpróbáltatás, pokol, tisztítótűz, szorongattatás nem bánt annyira, szívem nem sajog másért inkább, mint amiatt, hogy téged, teremtő Istenem, Uram, megváltóm, szívem gyönyörűsége, valaha is megsértettelek s megharagítottalak. Bárcsak az egekbe kiálthatnám bánatomat, hogy ezer darabra hulljon e szív - igen, így tennék boldogan. És minél teljesebben megbocsátasz, annál jobban bánt, hogy én, hálátlan, nagy-nagy jóságodra méltatlan voltam.
      Ó, mindenek közt kiválasztott Örök Bölcsesség, egyetlen vigaszom, hogyan köszönhetném meg mérhetetlen jóságodat, hogy sebeiddel gyógyítottál, hogy beforrasztottad ama szakadást, melyet teremtmény nem képes egybeforrasztani? Mutasd meg hát, ó egyeden örömöm, miként tudnám szereteted bélyegét, amíg csak élek, testemen viselni [2] s mindörökre emlékezetembe vésni: hogy lássa az egész világ, hogy lássák a mennyei seregek - hálám jelét irántad, mélységes, kifürkészhetetlen jóságodért, mindazért, amit szegény, elveszett lelkemért tettél.

Az Örök Bölcsesség:
      Add át magad s mindened nekem - önként, visszavonhatatlanul. Add oda mindened, ami nem a legszükségesebb, s kezedet máris keresztemre szegezted. Örömmel cselekedd a jót, s tarts ki mellette, s bal lábadat szegezted rá. Fogd egybe csapongó kedélyed ü szétszórt gondolataidat bennem erősítve meg -, s jobb lábadat szegezted rá. Lelked és tested erőit ne bénítsa renyheség, legyenek - miként karjaim - feszesen kitárva, az én szolgálatomra. Gyönge tested, megtöretett isteni csontjaim dicséretére - föladva önnön vágyait - töressék gyakorta a lélek gyakorlataiban. A váratlan szorongatások szorítsanak keresztem fájához – olyan légy, mint én: szelíd és vértől veres. Ha veszíted természeted: föléleszt engem. Ha önként vállalod gyalázatod: gyógyítod megkínzott testem. A bűnnel szembeszállva lelkemnek enyhet adsz. Áhítatos szíved imája csitítja szenvedésem, égő szíved lángja fölszítja szerető szívem.

A Szolga:
      Ó Örök bölcsesség, teljesítsd ki jó szándékom a te nagyobb dicsőségedre és legkedvesebb akaratod szerint, hisz valóban: „a te igád édes, és terhed könnyű”.[3] Jól tudják ezt mindazok, akik megtapasztalták, mindazok, akiket bűneik súlya nyom.

(Forrás: Suso misztikus írásai, részlet Az Örök Bölcsesség könyvéből) 

_______________________________
[1]     Ter 9,13
[2]     Gal 6,17
[3]     Mt 11,30

„Mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.” 
(1Kor 1,23-24)

Nincsenek megjegyzések: