2012. febr. 14.

„Jöjjön el a te országod”

      Nagy a különbség aközött, ahogyan Isten, a király megjelenik Egyiptom földjén vagy a perzselő pusztaságban, s aközött, ahogyan új helyzetben találkozunk vele az ígéret földjén. Először mindenképpen érvényesül az ő akarata, bármilyen ellenállásba ütközzék is, letöri azt: az engedelmesség alávetettséget jelent. Azután viszont a fokozatosan megszerzett tapasztalat azt bizonyítja, hogy ez a király nem hűbérúr vagy rabszolgahajcsár, hanem jóakaratú király, hogy az iránta való engedelmesség mindent átalakít; lehetünk nem pusztán alattvalói, hanem az ő saját népe, felsorakozó serege. Végül megjelenik előttünk a király, a szó legteljesebb értelmében, úgy, ahogy Szent Vazul tanítja: „Minden uralkodó képes az uralkodásra, de csak a király tud meghalni alattvalóiért.” 
      A király olyan mértékben azonosul alattvalóival, azaz saját országával, hogy bármi, ami az országgal történik, a királlyal is történik. Sőt nem csupán azonosulásról van szó, hanem a helyettesítő szeretet tettéről, amely arra indítja a királyt, hogy alattvalóinak a helyébe lépjen. 
  • A Király emberré lesz, az Isten megtestesül. 
      Belép az emberiség történelmi sorsába, testet ölt magára, amely által részévé, alkotóelemévé válik az egész világmindenségnek, annak minden tragédiájával együtt, melyet az ember bűnbeesése okozott. Lehatol az emberi élet legmélyére, egészen az ítéletig, az igazságtalan elítéltetésig és a halálig, az Isten elvesztésének tapasztalatáig, amely alkalmassá teszi őt arra, hogy meghaljon. Az ország, amelynek eljövetelét kérjük, ennek a királynak az országa. Ha nem vagyunk egyek vele és immár új fényben látott országa egész lelkületével, akkor nem nevezhetjük magunkat az Isten gyermekeinek, és nem mondhatjuk: „jöjjön el a te országod”
      Azt azonban tudnunk kell, hogy az ország, amelynek eljövetelét kérjük, olyan ország, amelyet az utolsóként felsorolt boldogságok határoznak meg: „Boldogok, akiket üldöznek az igazságért... Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és minden gonoszságot hazudnak rólatok.” 
      Ha az országnak el kell jönnie, akkor meg is kell fizetnünk érte az árat, amelyet e Boldogságok szabnak meg. 
  • Az ország, amelyről beszélünk, a szeretet országa, és első látásra úgy tűnhet, milyen jó is oda belépni; ámde mégsem olyan jó, mert a szeretetnek van egy tragikus oldala: halált jelent mindnyájunk számára, saját önző, önmagunkra figyelő énünk halálát, ráadásul nem is olyan halált, ahogyan egy virág elhervad, hanem kegyetlen halált, a keresztre feszítés halálát.

Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések: