2012. febr. 10.

Lourdes-i Szűzanya

Betegek anyja, Szűz Mária! 

Virrassz a földkerekség minden betegének ágya mellett! 
Azok mellett, akik ebben az órában veszítik el öntudatukat, 
akik haláltusájukat vívják, 
akiknek nincs semmi reményük a gyógyulásra, 
akik fájdalmukban sírnak és jajgatnak, 
akiket senki sem ápol, mert nincs rá pénzük, 
akik menni szeretnének, de nyugton kell feküdniük, 
akiknek pihenniük kellene, de a szükség munkára kényszeríti őket, 
akik nyugtalanul hánykolódnak fekhelyükön, 
akik a hosszú éjszakákat álmatlanul, 
nyitott szemmel töltik, 
akiket betegség közben még a családjuk szükségének gondjai is kínoznak, 
akiknek végleg le kell mondaniuk jövő terveikről, 
akik nem hisznek a túlvilágban, 
akik Isten ellen zúgolódnak, káromolják és átkozzák Őt, 
akik nem tudják, hogy Krisztus őérettük is szenvedett! 
(Fernand Lelotte SJ) 


Szent Bernadett hálaimája 

      Köszönöm Neked Istenem, hogy apa és anya olyan szegények voltak, hogy a házunk (a malom) összeomlóban volt, és hogy mi olyan koszos bárányok voltunk. Köszönöm, hogy olyan haszontalan kenyérpusztító voltam, hogy csak a gyerekeket tudtam pucolni és a bárányokat őrizni. Köszönöm neked Istenem az államügyészt, a kornisszáriust, a csendőröket és Peyramale plébános kemény szavait. 
      Mária, Miasszonyunk, azokért a napokért, amelyeken eljöttél (és azokért is, amelyeken nem jöttél), majd csak az égben fogok tudni eléggé köszönetet mondani. 
      Köszönöm neked, hogy sohasem tudtam megtanulni a helyesírást, hogy nem volt emlékező tehetségem a könyvek számára, köszönöm a tudatlanságomat és a butaságomat. 
      Jézus! Köszönöm, hogy anyám tőlem messze távol halt meg, és azt a fájdalmat, amit éreztem, amikor apám Marie Bernard nővérnek szólított, ahelyett, hogy kitárta volna karját kis Bernadettjének. 
      Köszönöm, hogy ilyen túlságosan puha, érző szívet adtál, és halmoztál bánattal. 
      Köszönöm, hogy Josephina anya kijelentette, hogy semmire sem tudnak használni. 
      Köszönöm az újoncmesternő élcelődéseit, kemény hangját, igazságtalanságait, gúnyolódásait és a megaláztatások kenyerét.
      Köszönöm, hogy én voltam az, akiről Marietheresie anya azt mondta: „Maga mindig csak butaságokat csinál.” 
      Köszönöm neked, hogy én voltam a figyelmeztetésekre kiválasztott, akiről nővéreim azt mondták: „Milyen szerencse, hogy nem én vagyok Bernadette.” 
      Köszönöm neked Istenem ezt a szánalmas testet, amit nekem adtál, az égető, párolgó betegséget, rothadó húsomat, betegségtől megtámadt csontjaimat, izzadásaimat, lázamat, a tompa és szúró fájdalmat. 
      És köszönöm ezt a szívet, amit adtál, a pusztaságot, a belső szárazságot, az éjszakát és a villámokat, a hallgatásodat és a mennydörgésedet, mindent. Hálát adok Neked ÉRTED, akár távol voltál, akár jelen voltál... 

XII. Piusz pápa imája a lourdes-i Szent Szűzhöz 
      Anyai szavad hívását követve, ó lourdes-i Szeplőtelen Szűz, hozzád sietünk az egyszerű barlangnál, ahol kegyes voltál megjelenni, hogy az eltévedteknek az imádság és bűnbánat útját mutasd, és hogy a megpróbáltaknak osztogasd a kegyelmeket és királynői jóságod csodáit. Fogadd szánakozó Királynő dicséretünket és könyörgésünket, amelyeket népek és nemzetek lesújtva a keserűségtől és aggodalomtól bizalommal küldenek Feléd. Ó ragyogó égi Jelenség, űzd el a sötétség és tévedés szellemét a hit világosságával! Ó titkos értelmű Rózsa, üdítsd fel a csüggedt lelkeket a reménység mennyei illatával! Ó az üdvösség vizének kimeríthetetlen Forrása, keltsd életre a kiszáradt szíveket, az isteni szeretet áradatával. Add, hogy általad mindnyájan, kik gyermekeid vagyunk, szenvedéseinkben megerősödjünk, a veszélyekben oltalmat, a küzdelmekben támogatást nyerjünk. Add, hogy szeressük és szolgáljuk a te igen jóságos Jézusodat. Add, hogy kiérdemeljük az örökkétartó örömöket mennyei trónod közelében. Amen. 

_______________________________
      Boldog II. János Pál Pápa 1984-ben kiadta a Salvifici Doloris kezdetű apostoli levelét, amelyben az emberi szenvedés értékeire mutat rá; 1992-ben pedig elrendelte, hogy február 11.-e. a Boldogságos Szűz Mária lourdes-i megjelenésének emléknapja legyen a Betegek Világnapja.

      Ezen a napon a együttérzéssel és szeretettel a betegekért imádkozunk.

Nincsenek megjegyzések: