2013. jan. 29.

Karol Wojtyla: A hit Keresztes Szent János szerint

A „WOJTYLA TITOK” 

      EZ A KÖNYV TISZTELETADÁS a hazánkba lelkipásztori látogatásra érkező II. János Pál pápának - Karol Wojtylának -, akit mint Krisztus helyettesét, az Evangélium és a béke küldöttjét fogadjuk. 
      Ugyanakkor megemlékezünk a Misztikus Egyházdoktornak, Keresztes Szent Jánosnak, a kármelita Reformátornak halála négyszázadik évfordulójáról. Mindkét esemény ugyanis 1991-re esik. 
      Ez alkalommal ajándékozzuk meg könyvünkkel mindazokat, akik fáradságot nem kímélve a hiteles keresztény misztikába, a mélyebb lelkiéletbe kívánnak betekinteni. 
      Karol Wojtyla sokoldalú, főleg irodalmi - művészi adottságát a már eddig magyar nyelven megjelent művei jól tükrözik. Teológiai munkásságáról és főleg élete döntését kifejező művéről azonban még keveset hallottunk. Amíg papi elhivatottságában egészen Krisztusé lett -, döntését hosszú megfontolt keresés előzte meg. Mindennek végső betetőzését és összegzését a római nagydoktori értekezése fogja egybe, ami terjedelmes könyvvé formálódott: 

A HIT KERESZTES SZENT JÁNOS SZERINT 

      A munka belülről és fejlődésében mutatja be Wojtyla lelkiségét. A mű fordítására azért vállalkozhattam, mert 1974-ben Aquinói Szent Tamás halálának 700. évfordulóján tartott Nemzetközi Kongresszuson mint az akkori krakkói érseket módom volt megismerni, majd az előadását nálunk közzétenni. Azóta pedig a tizenhét éven át ismétlődő Találkozókon a „szent tudomány” irányelveit a zsinat utáni nyitott filozófiai, teológiai szemléletben tovább fejleszthettem. ő ezeken a kongresszusokon mindig jelen volt és tanított. Később, mint pápa, szűkkörű fogadásain is mindig újat adott számunkra. 
      Wojtyla lelki keresésének néhány szakaszát bevezetőként érintenünk kell ahhoz, hogy tömör, értékes művét helyesen értsük. „Korán váltam apátlan, anyátlan árvává. Apámat nagyon megrendítette anyám és felnőtt testvérem halála. Ám a csapások nagy lelki mélységeket tártak fel benne. Bánata fokozatosan imává nemesedett... Ahogy ő letérdelt, az meghatározó volt fiatal éveimre.” (Az idézeteket André Frossardnak adott ínterjúkönyvből vettük, Ez a finomlelkű, tapintatos francia filozófus tudta csak „önvallomásra” késztetni a pápát.) 
      Wojtyla hitét „bölcsőbeli kereszténységnek” nevezi és ennek tudatában mindent megtett, hogy kételyeit megoldja és hitét a legjobb forrásokból erősítse. - „A személyes hit önmagát teremti meg, remélem jól értik ezt. A hit Istennek - Jézus Krisztusban kifejezett Szavára, Igéjére adott válaszunk... Mindig teljes tárgyilagossággal vizsgálom saját hitemet. Énem mélységeiből született, az ember és a világ titkait kereső szellemi erőfeszítések gyümölcse, de ugyanakkor - bár kezdettől tudtam - ma még világosabban látom, hogy a HIT ADOMÁNY. Minden átélt tapasztalásom mutatja: 
 A HIT ISTEN AJÁNDÉKA.” 

      A fiatal Karol először magányosan keresi a Teljességhez vezető utat. Szülei halálakor a jasna-górai Mária elé borult, őt kérte élete védelmezőjének. Innen ered fohásza „Egészen a Tiéd vagyok!” - „Totus Tuus!” Érthető, hogy pápai Jelszavának is ezt választotta. (Wojtyla Mária-tisztelete lélektanilag és ésszerűen megalapozott, kevéssé ismerik, ez is megérne egy írást.) Mint kiváló tanuló a lehető legtöbbet akarta elérni. Fizikumát hegyi túrákkal, labdarúgással erősítette, de kezdettől fogva volt egy „belső időérzéke”, ami megszabta a lelki gyarapodásnak szánt idejét. Nemzeti öntudatban nevelkedett, utánozni akarta Krakkó ősi szentjeinek erényeit: az egyszerűséget, önzetlen szeretetet és finom kultúráltságot. Akkoriban hazafias színművekkel erősítették egymást, hiszen a náci eszmék már terjedőben voltak. Kiváló tanára az irodalom és a színjátszás felé irányította. Ám de a hitbeli és lelki kérdések még tisztázatlanok voltak benne, a megoldáshoz Figlevicz atya tanácsa és példája segítette. Közvetlen barátja, Jan, a tartózkodó természetű világi apostol volt. Tőle ismerte meg az élő rózsafüzér titkait és ebben az imában kezdett együttélni Krisztus misztériumaival. Sokat találkozott Albert Chmielowski ferences diakónussal, aki méltatlannak tartotta magát a papságra. Harmadik lelki barátja az alázatos arsi plébános, akinek életén sokat elmélkedett.
      „Húszéves koromban tértem meg igazán! Minden különösebb előjel nélkül, az igazi hit világossága csendesen és szelíden lobbant fel bennem... Van, akinél a békés hitetlenségbe váratlanul tör be a hit” - mondja Frossardnak, akit a hit fénye egyszerűen „leterített”. - „Én nem láttam Istent - folytatja a pápa - de Világosságát igen. Az Igazság Fénye ez, szavak nélkül belénk öntött tudás, több, mint akár tíz megtanult könyv, és megfelel az egyház tanításának... Személyesen olyan Isten-élményeim nem voltak, mint Önnek, nem tapasztaltam meg, hogy a hitetlenségből hogyan lépünk át a hitbe; de azt igen, hogy az öröklött, érzelmi jellegű hit hogyan alakul át 
olyan hitté, ami tudatos, éret, szabad elhatározásból fakad és, amit lelkileg mindig tovább mélyíthetek.” 

      A viszonylag nyugalmas városra, Krakkóra, hirtelen tört rá a német megszállás, éhezés, letartóztatások, az auschwitzi elhurcoltatások réme, Karolnak, mint katonakötelesnek, bujdosnia kellett. Majd egészségtelen munkát vállal, a Solvay szódagyárban sósavgőztől és mészportól szennyezett levegőben egész nap szállítja a köveket. Közben fáradtan, piszkosan leroskad, előveszi lelki könyveit, keresi a belső ima titkait és várja Isten akaratát. Olvasmányai közben egyszercsak rátalál Keresztes Szent János és Avilai Szent Teréz műveire, és szomjas lelke végre kielégítő választ kap. 
      Most már csak a „hogyant” kell megoldania. A papnevelés illegalitásban van. Ebben a veszélyes időszakban, 1942-ben jelentkezik papi hivatásával Sapiena hercegérseknél. A nemesi származású, akkor már csontig lesoványodott főpap ezrével menti az üldözötteket: lengyeleket, zsidókat, cigányokat, betegeket, öregeket... mindazokat, akiket a nácik „fölöslegesnek és kiirtandónak” tartottak. Wojtyla rengeteget dolgozik, éjszakára egymaga vállalja a püspöki palota őrizetét. Hogy képzési idejét lerövidítsék, kezébe adnak egy nehéz filozófiai kézi könyvet, a skolasztika elemeit. Számára ez új tudomány. Nehezen értette, újra meg újra nekikezdett, hogy egyedül megküzdjön az anyaggal, míg egyszercsak megtalálta a „kulcsot”: 
      „A skolasztikus fogalmak téziseinek sűrű bozótján két hónap alatt tudtam átrágódni, míg végre elöntött a rácsodálkozás világossága. Számomra nagy élményt és megismerési változást jelentett az ontológiának - létfilozófiának - egyszerű tankönyve. Felismertem, milyen mély értelme van mindannak, amit eddig egyszerűen, ösztönösen csak éltem és sejtettem. Az értelmi felfedezésem anyaga nem volt más, mint az arisztotelészi alapfilozófia elemei, amelyek előfeltételei a tudományos megismerésnek... Előkészítette számomra a teret az Istennel való értelmi találkozásra. Mindez fontos volt azért is, mert hozzásegített a vallásfilozófia megértéséhez, amely közel állt hozzám, mert az emberi személyben vizsgálja a vallási tapasztalatot.”

      (Ez volt Wojtylának a „perszonalista korszaka”: Max Scheler, Edmund Husserl stb.) Az Abszolutum metafizikai ismerete mellett Wojtylát már most érdekelte, hogy mennyire felel meg Isten az ember lélektani adottságainak. Szent Tamás tárgyi felfogása Keresztes Szent János alanyi szemléletével kerül összhangba a doktori értekezésében, ami elsősorban Wojtyla számára lett alapvető felállás, világos tájékozódás és a végső elkötelezettség bizonyítéka. 
      Az események peregnek. Lengyelország felszabadulása után testileg legyengült, de lélekben Isten-szolgálatra kész fiatalok tömegesen jelentkeznek a szemináriumba. Wojtylát 1946. november l.-én pappá szentelik, és már november 28.-án Rómába küldik, hogy az „Angelicumba”, a dominikánusok egyetemén tegye le nagydoktorátusát, és mielőbb visszatérhessen a lengyel papnevelésbe.
      „Már jóval előbb Krakkóban magamtól kezdtem el spanyolul tanulni, hogy Keresztes Szent Jánosnak gondolatait közvetlenül olvashassam... Ezt folytattam az Angelicumban és igy spanyolul elemezhettem szavait.” Rómában 1946-tól 1948-ig az általános teológiai tanulmányok mellett intenzíven készül választott témájára: misztikus teológiát hallgat Garrigou-Lagrange és Pierre Paul Fhilippe professzornál. Keresztes Szent Jánossal párhuzamosan az Angyali Doktor egyetemén elmélyül Szent Tamás tanításában, aki az Evangéliumnak és a kinyilatkoztatásnak igazságait módszeresen fejtette ki. 

      Választott témája egyben hálaadás azokért a kegyelmekért, amit a két nagy egyházdoktortól kapott. Szembesíti őket saját elmélyedő imaéletével és hitbeli szemléletével, miközben érzelmi egyensúlyát is kialakítja. 

      1976-ban, a genovai Nemzetközi Szent Tamás Kongresszuson (ami a jezsuita Arecco-Intézetben folyt), Wojtyla, a krakkói érsek napi szentmiséje és gyakori szentséglátogatása sokaknak megrendítő élményt adott. Belső környezetével Angela Ales-Bello, a lateráni egyetem filozófia professzora közvetítésével ismerkedhettem meg. Egy ilyen társas beszélgetésben könyveiről esett szó. A lublini katolikus egyetemen akkor adták ki hatodik könyvét. Főleg a zsinatról szóló lelkipásztori irányzatú műve „A megújulás forrásainál” váltott ki nagy érdeklődést. Akkoriban fordították le olaszra a „Szeretet és Felelősség” című könyvét, ami a családról, a tisztaságról és a szeretetről szólt. Wojtyla egyszer csak elmosolyodott: 
       „Nekem legkedvesebb könyvem ,A hit Keresztes Szent János szerint’, mivel ebben benne van minden, ami nekem az életet jelenti!” 

      Harminc év múltán, 1978-ban, nem véletlen, hogy pápaválasztására kedves tanárától, az akkor már Philippe O. P. bíborostól éppen ezt a művet kapja ajándékul. 
      Wojtyla egyéniségének határozottsága ebben a munkájában is jelentkezik. Tanulmányában - amint többször is megemlíti - megáll a „lélek passzív éjszakájánál”, azaz a szerzett és beléöntött szemlélődés határán -, és alázatos tartózkodásával tovább nem kutatja a misztikus egyesülés titkait. Azt írja le, ami mindenki számára „megközelíthető” hitélményt adhat. 
      Könyvében történeti áttekintést ad Keresztes Szent János idején elszaporodott „megvilágosultak”-ról, „alumbrádák-”ról. A mozgalom tagjai a hiteles keresztény tanításokat megkerülve a „megvilágosultak” sajátos gőgjével élik meg tökéletességüket. Álmisztikájuk elvakultsága alapján ők már „háborítlan istenszemléletben” élnek. Ezért nem lehetnek bűnösök, de nem is büntethetők. A hivatalos egyház súlyos megrovásban részesíti a tévedőket. Keresztes János, Durveló alázatos szerzetese azonban a szeretet fegyverével küzd meg velük. Életművében az Istennel való szeretetegyesülést és a hit ajándékát hirdeti az Evangélium szellemében. 
      Mennyire hasonlít ez az áramlat korunk hittől megfosztott fiainak különféle tévelygéseihez, akik az álmisztikában, a szektákban keresik a lelki örömöket, a titokzatosat. Mindenütt csodát várnak, hamis lelki gyakorlatok szivárognak be az egyházba. Mindenkinek hisznek, mindenkit követnek, csak Krisztust nem, mert gyöngék az Evangélium fáradtságos útján követni az Üdvözítőt. Mi az, ami erősítene minket? Talán olyan erényekre volna szükségünk, amiket Wojtyla olyan hősiesen gyakorol: a türelmet, a hivatástudatot, az imaéletet, a hitet és a fejlődés iránti érzékenységet. 
      A pápa munkabírása szívós türelméből fakad. Rendszeressége, alapossága már e korai művéből is kitűnik. Körkörös gondolkodásával át meg átjárja az igazságot, egyre tágítja, más oldalról mutatja be, míg meg nem találja az igazán lényeges összefüggéseket. A hegymászók okos előrelátásával, lassan, szívósan halad előre. És amivel bebiztosítja magát: az az imádság. Ma is gyakran mondja, amikor, hívják, sürgetik: Nem sietek! 
      Wojtyla ifjúkori környezetében többen vallották: méltatlan vagyok a papi hivatásra, ez egy ideig visszafogta őt is. Ma egyre inkább hangsúlyozza: valójában magunktól sohasem lehetünk „méltóak”. A II. Vatikáni zsinat ezt a kérdést a „részesedés” tanában foglalta bele: „Isten népe részesedik Krisztus papságából: a hivők egyetemes papságából, amibe beépül a szolgálati-hierarchikus papság.” - Wojtyla sok, elmélyedt ima után ismerte fel: Nem mi választunk! Választatunk! A „részesedés” titkát pedig már Keresztes Szent Jánostól tanulta. Wojtyla számára a papirend a Krisztus-szolgálat teljessége! Amikor a papságot, mint Krisztus ajándékát elfogadta, minden erővel alkalmassá akart lenni. Mint teológiai tanár, vagy mint a papnövendékek gyóntatója rendkívüli módon tudott küzdeni egy-egy hivatás megmentéséért. A pápai kihallgatásokon pedig mindenki tudja: a legegyszerűbb pap előtt is szabad az út hozzá, és mélységes tisztelettel köszönti őt a Főpásztor. - Püspökké; érsekké, bíborossá lenni számára már lényegileg nem nyújtott többet Krisztus papságánál. És a pápává választás?! 
      „Pápaválasztásom napján a gyógyíthatatlan betegekre, a tolókocsikhoz láncoltakra kellett gondolnom...” Hogy miért! Mert első perctől tudta: pápának lenni „rabság”. Ő, aki szabadon járta a természetet, jól imádkozni, tanulni csak szabadban, erdőben, csónakban tudott; és mindig azt tanította a fiataloknak: a szabadságot meg kell hódítanunk magunk számára, - most „Krisztus foglya” lett; Ha lehetséges, fogadja el! - mondta Villot bíboros a szabványos szöveget nagytöbbségű megválasztása után. - Ő viszont spontán Vette ajkára Krisztus szavait: „Ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár. De ne az én akaratom legyen - hanem méltatlanságom tudatát megőrizve -, győzzön az engedelmesség, Krisztusba vetett erős hitem, és a teljes ráhagyatkozásom Krisztus anyjára, Máriára.” (Nyilvánvalóan ifjúkori fohászát választotta pápai jelmondatának: „Totus Tuus!”) 
      Az imádkozó pápa, amit Keresztes Szent Jánostól tanult, azt mindmáig éli. Többen is megkérdezték tőle, hogy Kármelhez fűződő vonzalma nem a szemlélődő élet utáni vágyát jelentette-e. - „Nem volt hivatásom a szemlélődő életre -, inkább az igazi imádság megtanulásáért fordultam oda.” Frossard egy alkalommal korán érkezett a beszélgetésre. A pápát házikápolnájában találta, a mise utáni - ma már másoktól gyakran elhanyagolt – hálaadását végezte. Széles vállain hófehér körgallér. „Teljesen önfeledten imádkozik, olyan mint egy ima-sziklatömb!” - II. János Pál pápa úgy imádkozik, ahogy lélegzik. Bárhol képes önmagába fordulni: tömeges kihallgatáson, nyilvános hangversenyen, hivatalos beszédek hallgatása közben. Teljesen jelen van, de nem egyedül. Utóbbi években hívek ezrei látják, amint a pásztorbotját ékesitő Megfeszítettbe kapaszkodva imádkozik, csukott szemmel, arcán szomorúság. Él benne a világ sok baja, háborúság megoldatlansága, bűne - nem kevésbé a hajszoltság és a fáradtság is látható rajta. A napi agyonzsúfolt tennivalók közöttí pihenője az imádságos séta a fák lombjai alatt. Vallja: „A papnak csak átimádkozott gondolatokat szabadna átadnia. Minden szót át kellene imádkoznunk! Múltam és jelenem legteljesebb, igazi tevékenysége aminek részese lehetek: a napi szentmise. Ez az ,ima szintézise’, aminek mindig tudatában voltam:
      A szentmise az Istennel való találkozás csúcspontja Krisztusban!” 

      A hit Wojtylánál - mint minden igaz hivőnél - összeforr az imával. Az ima kiesdi a hitet: „Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen! - Az ima a hitből él és a hit egyesít Istennel, tehát a legszemélyesebb önátadást jelenti. 
      „Az emberek rendszerint csak egy részt adnak önmagukból Istennek és ebből erednek a félreértések. Sokszor mondják, lehet, hogy a hit ajándék, ők azonban nem kaptak ilyent. De vajon a maguk részéről, megküzdöttek-e érte? Az ajándékot óvni, gondozni kell nehogy tönkremenjen. A hit a teljes kölcsönösségben jön létre: Az ember átadja magát Istennek - és egyszercsak Istentől ajándékba kapja a hitet. Ezért az ajándékért küzdeni kell, és hálásan megköszönni. 
      A hit önátadás, engedelmesség Jézus felszólításának: Jöjj, kövess engem!” 
      A pápa ezt a teljes önátadást a papi és a szerzetesi hivatásban látja. Hinni számára annyi, mint teljesen bekapcsolódni Jézus hármas küldetésébe: prófétai, pásztori és királyi szolgálatába. Milyen sok pap van, aki restell nyíltan beszélni saját hitéről, Jézussal való bensőséges kapcsolatáról, mintha a világi hívek kívülállók lennének. - Pedig Krisztusban „részesedve” mint hívők, mindannyian „királyi nép” vagyunk. 
      - Így és hasonló módon magyarázza a krakkói érsek 1972-ben a Lumen Gentium zsinati rendelkezést. Majd a Dei Verbum konstitúcióban rátalál a kinyilatkoztatás és a hit kapcsolatára, úgy amint azt Keresztes Jánostól tanulta. Ma már a kinyilatkoztatást nem annyira a szigorúan ellenőrzött „egyházi kijelentések” gyűjteményéből ismerjük meg, hanem a Szentírásból és Krisztus jelenlétét az Egyház életéből:
      „Az ember a hit engedelmességével” (Róm 16, 26) -, ugyanakkor értelmével és akaratával... önként elfogadja az isteni kinyilatkoztatást. Ehhez a hithez szükséges az Isten megelőző, segítő kegyelme, és a Szentlélek ereje, hogy megíndítsa az ember szívét, Isten felé fordítsa, felnyissa az értelem szemét és megadja mindenkinek az igazság elfogadásának és a hitnek édességét” (Dei Verbum 5.) 

       A könyv - aminek kialakulása történetét ismertettük - műfaja szerint tudományos értekezés; - mégis olyan LELKISÉGI KÖNYVVÉ formálódott, mely a belső megismerés és az élet harmóniáját, mint a hit- és imaszemlélet forrását tárja elénk a hitélet fokozatos fejlődésében. 
      Az Olvasó megtudja, mi az, amit a készséges lélek (tehát a hitismeret alanyi oldalát nézve) mint „felismert lényeget” befogadhat -, és miként vezeti el a hit a boldog Isten-találkozásra. 
      Látni fogja azt is, hogy:
1. a sajátos misztikus nyelvezet nem könnyű - bár a magyar fordításban értelemszerűen ugyan, de sokat egyszerűsítettünk, - a jelentős alapfogalmakat pedig a megfelelő oldalak lábjegyzetei pontosan közlik.
2. A fordítás szöveghű, ahogy az Angelicum jelenlegi rektora, Abelardo Lobato O.P. professzor annyira a lelkemre kötötte; mégis igyekeztünk a lehető legjobb érthetőségre.
3. A fogalmak fokozatosan világosodnak meg: a mű első részében a „Kármelhegy útja”Hitről szóló fejezete alapján filozófiai pontossággal közelít a szerző:
      - a) Miért lehet a hit közvetítő Isten és ember között;
      - b) Milyen kapcsolat alakulhat ki az értelem és a hit között;
      - c) Hogyan vezet a hit az örök Közvetítő, Krisztus által a beteljesedésre;
4. Keresztes Szent János a Krisztussal való találkozás élményét a továbbiakban már csak misztikus képekkel tudja szemléltetni, ahogy azt a Lelki Ének, és az Élő Szeretetláng verseit magyarázó szöveg elemzése mutatja.
5. Végül Karol Wojtyla rövid, magvas szintézisben foglalja össze az egészet; és külön fejezetet szentel annak, hogy kiemelje azt a megfelelőséget és egyensúlyt, ami Aquinói Szent Tamásnak a megértésen alapuló hittanítása - és Keresztes Szent János misztikus hit-tapasztalása között áll fenn.

      A fentiekből kitűnik, hogy a könyvet azoknak ajánljuk, akik nem egyszerre akarnak valamiféle „hitérzés” birtokába jutni, hanem fáradságot nem kímélő, töredelmes alázattal járják végig az ismétlő tanulás lépcsőfokait. Így jutnak egyre feljebb a szemlélődés világába. Szem előtt kell tartaniuk azonban - vagy közben meg kell szerezniük - a „theologia dogmatica” tárgyi ismereteit is. 
      A könyv nagy segítség azoknak, aki imaéletében egyre jobban szeretné felszítani Isten szeretetét, hogy a maga részéről alkalmasabbá lehessen a hittitkok befogadására- A mű aktualitását már korábban jeleztük. A hit igazi keresésében Isten a „lelki sötétségben” is nagyobb biztonságot ad, mint a hiszékeny, a rendkívüli jelenségekre való „rendetlen vágyakozók” elérhetnek. 
      A könyv megtanít arra a képnyelvre, amivel „csak” jelezhetjük a „lényegében kimondhatatlan Istent” és a vele összefüggő tapasztalásokat.

      A mai hitbeli és gondolkodásbeli felületességgel szemben áll Wojtyla jól megkülönböztető, értelmi pontossága, és hűsége a kinyilatkoztatás igazságai iránt. Megtanulhatjuk tőle, hogy a rendszeres szívós munka a lelkiéletben is szükséges, mert az isteni magnak a jó földben nemcsak kicsiráznia, hanem teljesen fel is kell növekednie. Csak az ilyen „élő hit” ad erőt arra, hogy a rögös úton eljutva végleg „részesedjünk” az Örök Élet örömében. 

1990. november 24-én, Keresztes Szent János ünnepén. 
SZÉLL MARGIT 
Forrás:
KAROL WOJTYLÁNAK: 
  • „Nagy figyelemmel, türelemmel és szeretettel állítottad össze ennek a műnek az elemzését. Felkutattad mindazt a fontos anyagot, ami a belénk öntött hitről megtalálható Keresztes Szent János műveiben, különösen a „Kármelhegy Útja”, a „Sötét Éjszaka” és az „Élő Szeretetláng” magyarázataiban. A kutató elemzés feltárja, hogy a lélekben hogyan „fejlődik” a beléöntött hit, a Szentlélek számos ajándéka, a tisztulás, a megvilágosodás és az egyesülés útján, miközben a lélek elmélyül a szemlélődésben. Ez a fejlődés már az örök élet kezdetét jelenti. A mű összegző (szintetikus) része világosan összefoglalja Keresztes Szent János hitről szóló tanítása lényegét. Majd ezt követi egy rövid összehasonlítás Aquinói Szent Tamás hasonló tanításával. Az Olvasó a könyv alapján jól elsajátíthatja a lelkiélet alapjait és az Istennel való belső egyesülés kérdését.” 
Róma, 1948 tavaszán
Réginald Garrigou-Lagrange O.P.,
a misztikus teológia professzorának véleményéből

Nincsenek megjegyzések: