2013. dec. 7.

Aggódásról, szomorúságról, kétségbeeséséről

27. A túlzott aggódás ellen 
      A földi dolgok miatti fölösleges aggódás a hitetlen vagy kishitű ember sajátja. És jaj nekünk, ha magunkkal törődve meg nem szilárdul az Istenbe vetett reményünk, mert ő gondot visel ránk. Ha a látható javakat, amiket a jelen életben használunk, nem neki tulajdonítjuk, akkor hogyan várhatnánk tőle azokat a javakat, amelyeket a jövendő életben ígért számunkra. Ne legyünk ilyen kicsinyhitűek, hanem inkább keressük először Isten országát, s ezeket mind megkapjuk hozzá, ahogy az Üdvözítő megígérte (Mt 6,33). 
      Jobb, ha mi azt vetjük meg, ami nem a miénk, vagyis az ideig való, múlékony dolgokat, és arra vágyakozunk, ami a miénk, vagyis ami nem enyészik el, ami halhatatlan. Mert amikor nem leszünk alávetve az enyészetnek és halhatatlanok leszünk, akkor kiérdemeljük - láthatóan - Isten szemlélését, mint az apostolok az isteni Színeváltozáskor,[1] és a mennyei erőkhöz hasonlóan - értelmet meghaladó egyesülésben – kapcsolódunk össze Istennel. Mert az angyalokhoz leszünk hasonlatosak, és Isten fiai leszünk, mert feltámadunk. (Lk 20,36)
      Van egy szörnyű baj, mondja a Prédikátor, amit a nap alatt láttam: a gazdagság, amit a tulajdonosa a vesztére tartogat. A gazdagság ugyanis valami szerencsétlenség folytán elvész. Minden napját sötétben és gyászban, kedvetlenségben, betegségben és bosszúságban tölti el (Préd 5,12.16). 

28. A szomorúságról 
      Amikor a szomorúság gonosz szelleme hatalmába keríti az ember lelkét, keserűséggel és kellemetlen érzéssel tölti el, és nem hagyja, hogy kellő buzgósággal végezze imádságát, illő figyelemmel olvassa a Szentírást; nem lesz már szelíd és nagylelkű a testvéri beszélgetésben; undort kelt benne mindenféle társalgás iránt. Mert a szomorúságtól terhes lélek - mintegy oktalanná és eltompulttá válva - nem tudja elfogadni sem a jó tanácsot, sem szelíden válaszolni a feltett kérdésre. Kerüli az embereket, mintha zavarának ők lennének az okozói, s közben nem érti, hogy betegségének oka önmagában rejlik.
  • A szomorúság a szív férge, mely szülő anyját rágja. 
  • A szomorú szerzetes nem ösztönzi elméjét szemlélődésre és sohasem tud tiszta imádságot végezni. 
  • Aki szereti a világot, az szükségszerűen szomorkodni fog. Ám aki legyőzte a világot, az mindig vidám. 
  • Amint a tűz megtisztítja az aranyat, úgy az Isten utáni szomorúság megtisztítja a bűnös szívet (Antiokhosz, 25. prédikáció). 

29. A kétségbeesésről 
      A kétségbeesés, Lépcsős Szent János tanítása szerint, vagy a bűnök sokaságának fölismeréséből, a lelkiismeret kétségbeeséséből és az elviselhetetlen bánatból ered - amikor a lélek számtalan sebtől vérezve, a kibírhatatlan fájdalomtól a kétségbeesés mélyébe zuhan -, vagy pedig gőgből és kevélységből fakad, amikor valaki úgy véli: nem érdemelte meg, hogy abba a bűnbe essék. A kétségbeesés első fajtája az embert válogatás nélkül minden bűnbe beleviszi, ám a kétségbeesés második fajtája esetén az ember még hősiesen helytáll, ami Szent János szerint ésszel nem magyarázható. Az előbbi megtartóztatással és jó reménységgel orvosolható, az utóbbi alázattal és a felebarát el nem ítélésével (Lajtorja, 26. fok). 
      Az Úristen gondot visel üdvösségünkre, de az embergyilkos sátán igyekszik kétségbe ejteni az embert. 
      A nemes és állhatatos lélek balszerencse közt - bármily nagy legyen is az - nem esik kétségbe. Az áruló Júdás kicsinyhitű volt és nem volt jártas a küzdelemben, épp ezért az ellenség, látván kétségbeesését, rátámadt és arra csábította, hogy felkösse magát. Ellenben Péter, a kemény kőszikla, amikor bűnbe esett, jártas lévén a küzdelemben, nem esett kétségbe és nem csüggedt el, hanem őszinte szívvel keserű könnyeket hullatott. Az ellenség pedig, látván könnyeit, mint akinek szemeibe tűz lángja csapott, fájdalmas jajkiáltással messzire futott tőle. 
      Ezért tehát, testvérek, amikor ránk támad a kétségbeesés, ne nyugodjunk bele - mondja Szentéletű Antiokhosz -, hanem megerősödve és felövezve magunkat a hit fényével, nagy bátorsággal mondjuk a gonosz léleknek: „Mi közünk egymáshoz, te Istentől elrugaszkodott, mennyekből kivetett gonosz szolga. Te nem mersz semmi kárt okozni nekünk. Krisztusnak, az Isten Fiának hatalma van rajtunk is és mindenek felett. Őellene vétkeztünk, a megigazulást is nála keressük. Te pedig, romlás mételye, takarodj tőlünk. Mi pedig, akiket megerősít az ő tiszteletreméltó keresztje, széttapossuk a te kígyófejedet (27. beszéd). S alázatos szívvel így fohászkodunk az Úristenhez: 
  • Mennynek és földnek Ura és Uralkodója, századok Királya! Méltóztass számomra megnyitni a bűnbánat kapuját, mert szívem betegségében kérlek téged, igaz Istent, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyját, a világ Világosságát: könyörülő jóságodban tekints le rám és fogadd el esdeklésemet, ne vesd el azt, hanem bocsáss meg nekem, akit oly sok vétek terhel. Hajlítsd füledet könyörgésem szavára, és bocsásd meg minden gonoszságomat, melyeket akaratom gyengesége folytán elkövettem. Ugyanis nyugalmat keresek, de nem találok, mert lelkiismeretem nem bocsát meg. A békét várom, de nincs bennem béke vétkezéseim töménytelen sokasága miatt. Hallgasd meg, Uram, a hozzád kiáltó szívet, ne tekintsd gonosz tetteimet, hanem lásd meg lelkemnek betegségét és siess, gyógyíts meg engem, akit szörnyen megsebeztek. Emberszereteted kegyelméért adj nekem időt a bűnbánatra és szabadíts meg a gonosz cselekedetektől; ne igazságod szerint fizess vissza nekem, és ne cselekedeteimhez mérten jutalmazz, hogy végleg el ne pusztuljak. Hallgass meg engem, Uram, aki kétségek közt vergődöm; én, aki készületlen vagyok és elképzelni sem tudom, hogyan legyek jobbá, bőkezűségedhez folyamodom: könyörülj rajtam, aki földre zuhantam és bűneimért elítéltettem. Hívj magadhoz, Uralkodóm, engem, akit fogságba vetettek és mintegy láncra verve tartanak gonosz cselekedetei. Mert egyedül csak te vagy képes feloldani a foglyokat, orvosolni a sebeket, melyeket senki sem ismer, egyedül te, titkok tudója. Ezért minden szánalmas betegségemben csak hozzád fohászkodom, minden szenvedők orvosa, kívül siránkozók ajtaja, eltévelyedettek útja, sötétben botorkálók fényessége, bebörtönzöttek szabadítója, aki mindig visszavonod (büntető) jobbodat és megfékezed haragodat, mely a bűnösöknek kijár, de emberszerető jóságodért időt adsz a bűnbánatra. Ragyogtasd rám arcodat, Uram, aki igen mélyre zuhantam, hisz te készséges vagy a könyörületre és késedelmes a büntetésre. Jóságos irgalmadból nyújtsd felém kezedet és bűneimnek szakadékából emelj ki engem. Mert egyedül te vagy a mi Istenünk, aki nem leled örömödet a bűnösök pusztulásában és a sírva hozzád fohászkodóktól nem fordítod el arcodat. Hallgasd meg, Uram, hozzád kiáltó szolgádnak szavát, és ragyogtasd fel rajtam fényességedet, aki fénytelen vagyok. Adj nekem kegyelmet, hogy én, aki reményvesztett vagyok, mindig bízhassam segítségedben és erődben. Uram, változtasd sírásomat örömre, tépd szét szőrzsákomat és övezz fel örömmel (vö. Zsolt 29,12). Tégy méltóvá engem, Uram, hogy elnyugodhassam estéli munkámtól és elnyerjem a reggeli nyugodalmat úgy, amint a te választottaid, akik elől eltávozott a betegség, a szomorúság és a sóhajtás; s nyíljék meg előttem országod ajtaja, hogy oda belépve mindazokkal, akik arcod szemlélésében gyönyörködnek, elnyerjem, Istenem, az örök életet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. Ámen.


___________________________________
[1]      Palamasz Szent Gergely(1296-1359), a hészükhia nagy tanítómestere szerint az apostolok ezt a fényt Urunk Színeváltozásakor tapasztalták meg, amely őket fölemelte és átváltoztatta. A keresztény (és különösen a szerzetesi) élet célja ezen állapot elérése. „Sínai Gergely a hészükhiáról és az imáról szóló művében a következő utat rajzolja a monachus elé: Üljön le egy csendes cellában, csukja be az ajtót, lelkét emelje minden hiú és ideigvaló dolog fölé. Fejét mellére hajtva és lélegzetét vissza-visszatartva összpontosítson testében szívére, vagyis a lélek képességeinek székhelyére. Kitartó gyakorlás után határtalan boldogságot érez az ember. Saját magát világossággal teltnek látja, s Jézus nevének ismétlésével könnyedén elűz minden bűnös gondolatot, felébredő vágyat. Maradjon cellájában, őrizze Jézust szívében, s ez mindenre megtanítja.” (Puskely Mária: Keresztény szerzetesség. Történelmi kalauz I. Bp, 1995. 368. o.)
Folyt.köv.

Forrás:
 

Nincsenek megjegyzések: