2013. dec. 9.

Úgy szerette Isten a világot...

30. Jézus Krisztus világra jövetelének okairól 

      Jézus Krisztus, az Isten Fia világra jövetelének okai: 
  1. Isten szeretete az emberi nem iránt: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta (Jn 3,16).
  2. Helyreállítani az elesett emberben Isten képmását és hasonlatosságát, amint erről az Anyaszentegyház énekel: „Az engedetlenség miatt elkorhadt embert, aki pedig Isten képére alkottatott, de azután teljesen a romlásé lett, elesve a jobb és istenes élettől, újjáalkotja a bölcs Teremtő; mert megdicsőíttetett” (Az Úr Születése, Kánon, 1. óda). 
  3. Az emberi lelkek üdvözítése: Isten nem azért küldte a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ (Jn3,17). Nekünk tehát, követve a Megváltónak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak életprogramját, életünket az ő isteni tanításának megfelelően kell elrendeznünk, hogy ezáltal elnyerjük lelkünknek üdvösségét. 

Folyt. köv. 
Forrás: 

Nincsenek megjegyzések: