2015. márc. 30.

Bárcsak hideg volnál, vagy meleg!

      A rossz önmagában nem létezik, a rossz a jónak hiánya.
      A sötétség a világosság hiánya.
      A gyűlölet a szeretet hiánya.
      ...
  • Aki azt állítja, hogy a világosságban él, de gyűlöli testvérét, az még mindig a sötétségben van. Aki szereti testvérét, megmarad a világosságban, s nem szolgál botrányul másoknak. Aki azonban gyűlöli testvérét, az sötétségben van, a sötétségben jár, és nem tudja, hová megy, mert a sötétség megvakította. (1Jn 2,9-11)
     Sokszor a gyűlölet valójában egy tehetetlen düh az igazság kiderüléséért, mások által okozott sok szenvedésért, a ránk kényszerített nyomorért, az emberi méltóság sárba taposásáért, stb. 

      A gyűlölet egy olyan érzelem, amit az ember már kiskorában megtapasztal. A felnőtt józan ésszel belátja, hogy a gyűlölettel elsősorban önmagának árt, imádkozik, és megtanul megbocsátani, és egyre jobban szeretni. A gyermek pedig két perc múlva már vidáman, önfeledten játszik - mert hát gyermek és tisztaszívű.

      Például Szent Pál is „az igazságért” harcolt, teljes gőzerővel és dühvel, megvolt rá a lehetősége, jó körökben forgott: 
  • „Zsidó vagyok, a kilikiai Tarzuszban születtem, de ebben a városban nevelkedtem, s Gamáliel lábánál az atyai törvény szigorú megtartására tanítottak. Az Isten szolgálatában éppúgy buzgólkodtam, mint most ti mindannyian. Halálra üldöztem ezt az „utat” (tant), férfiakat és nőket kötöztem meg és vetettem börtönbe. Maga a főpap és a vének tanácsa a tanúm. Megbízólevelet is kaptam tőlük, azzal mentem el Damaszkuszba, a testvérekhez, hogy bilincsbe verve Jeruzsálembe hurcoljam őket, hadd bűnhődjenek. Ekkor történt, hogy amint az úton Damaszkusz közelébe értem, az égből hirtelenül nagy fényesség vett körül. A földre zuhantam, és egy hangot hallottam, amint megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl? Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? Így folytatta: Én a názáreti Jézus vagyok, akit üldözöl. Útitársaim látták a fényességet, de a hangot nem hallották.” (ApCsel 22, 3-9) 
      Mi lehet rosszabb a gyűlöletnél? A közömbösség.
  • „Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból.” (Jel 3,15-16) 

      Szent Pál nem volt közömbös, de „hideg” volt, maga volt a megtestesült kőkemény gleccser Krisztussal szemben: Saullal volt mit kezdenie Jézusnak; a közömbössel, a lustával nincs mit kezdenie.

Nincsenek megjegyzések: